Vivendi SA kulcsszót tartalmazó cikkek
Találatok a következő kulcsszóra: Vivendi SA
A vártnál nagyobb nyereség a Vivendinél
A francia médiaóriás Vivendi SA a vártnál magasabb harmadik negyedévi nyereséget jelentett be hétfőn, a tőzsdei kereskedés lezárulta után. A vállalat megerősítette éves bevételre és nyereségre vonatkozó, szeptemberben felfelé módosított előrejelzését.
Vivendi: 19,9 százalékkal csökkent a profit, de javul a helyzet
A francia Vivendi Universal távközlési és médiavállalat hétfőn 1,222 milliárd eurós adózott eredményt jelentett az első félévről, 19,9 százalékkal kevesebbet a tavalyi első félévi 1,526 milliárdnál, de ezen belül a második negyedévben látványosan javult a helyzet: a 667 millió eurós adózott eredmény 12,3 százalékkal meghaladta az egy évvel azelőtti 594 milliót.
Vivendi: 10,2 százalékkal nőtt a bevétel
A francia Vivendi Universal távközlési és médiavállalat 11,268 milliárd eurós bevételt jelentett az első félévről, 10,2 százalékkal - változatlan valutaárfolyamokkal számolva 12,3 százalékkal - többet a tavalyi első félévi 10,223 milliárdnál.
Vivendi első háromnegyed év: 6,5 százalékkal nőtt a profit
A francia Vivendi Universal távközlési és médiavállalat 2,247 milliárd eurós adózott eredményt jelentett az első háromnegyed évről, 6,5 százalékkal többet a tavalyi első kilenchavi 2,109 milliárdnál.
Monstre mobilper Lengyelországban
Három és fél milliárd eurót követel kártérítésként a német Deutsche Telekom mobilszolgáltató cége, a T-Mobile Lengyelországban a francia Vivendi cégtől.
Vivendi harmadik negyedév: 28 százalékkal nőtt a profit, de a távközlés gyenge
A francia Vivendi Universal távközlési és médiavállalat a harmadik negyedévben lassuló bevételnövekedésből gyorsabb ütemben növelte eredményeit a tévé- és az elektronikusjáték-részlegeinek köszönhetően. A távközlés - eltekintve a marokkói részlegtől - továbbra is gyenge pontja a csoportnak.
Tovább lassított a Vivendi
A francia Vivendi Universal távközlési és médiavállalat tovább lassított a harmadik negyedévben: a bevétele, 4,889 milliárd euró, 1,6 százalékkal több a tavalyi harmadik negyedévi 4,85 milliárdnál.
40 milliárd eurós ajánlat a Vivendire
Negyvenmilliárd eurós (több mint 10 ezer milliárd forintos) átvételi ajánlatot tett a francia Vivendi távközlési és médiacsoportra egy amerikai befektetési csoport, de a tárgyalások egyelőre megfeneklettek, írta a hétvégi Financial Times.
A Vivendi 2,5 milliárd eurót ajánl - a Deutsche Telekom álláspontja
A francia Vivendi távközlési és médiavállalatnál kedden megerősítették azokat a korábbi sajtóértesüléseket, hogy 2,5 milliárd euróért átvennék a Deutsche Telekom 49 százalékát a lengyel PTC mobilszolgáltatóból.
A Vivendi 2,5 milliárd eurót ajánlott a Deutsche Telekom 49 százalékos részesedéséért a lengyel PTC-ben
A Vivendi francia távközlési és média cég felajánlotta a Deutsche Telekomnak, hogy 2,5 milliárd euróért kivásárolná a német cég 49 százalékos részesedését a lengyel PTC távközlési szolgáltatóban - jelentette be a Vivendi szóvivője, további részletek ismertetése nélkül.
A Vivendi- megerősítette évi prognózisát
A francia Vivendi távközlési konszern második negyedévi adózott eredményét 10 százalékkal, 750 millió euróra növelte a múlt év azonos időszakához képest.
A Vivendi tavalyi éve: 55 százalékkal nőtt a profit
A francia Vivendi Universal távközlési és médiavállalat szerdán 2,08 milliárd eurós adózott eredményt jelentett arculatérték-leírás és a csoport-összetétel változása nélkül, 55 százalékkal többet a 2004-es 1,34 milliárdnál. Az elemzők átlagosan 2,05 milliárdra számítottak, a vállalatnál csak "több mint 1,8 milliárdot" terveztek. A 2004-es adatokat is átszámolták IFRS szerint.
Vivendi: vártnál jobb működési eredmény a harmadik negyedévben
A francai Vivendi távközlési és médiacsoport a vártnál gyorsabban, 14 százalékkal növelte működési eredményét a harmadik negyedévben.
A lengyel bíróság visszaadta a Vivendi-Elektrimnek a PTC 48 százalékát
Egy lengyel fellebbviteli bíróság visszaadta a francia Vivendi lengyelországi vegyes vállalatának, az Elektrim Telekomunikacjának a legnagyobb lengyel mobiltávközlési vállalat, a PTC 48 százalékát, és rá bízta a PTC vezetését is, de még tucatnyi peres ügy van hátra, úgyhogy távolról sem zárult le a küzdelem a PTC-ért, amely egyszersmind a legnagyobb mobilvállalat Kelet-Európában is.
Csökkenőben a karcsúsított Vivendi vesztesége
A Vivendi Universal francia média- és távközlési óriás csütörtökön egy évvel korábbi veszteségénél szerényebb deficitet jelentett.
A Vivendi végleg felébred hollywoodi álmából
A távközlést jelölte ki a francia Vivendi Universal médiavállalkozás jövõbeli fő érdeklődési területének a vállalat elnök-vezérigazgatója. Jean-René Fourtou kedden közölte a részvényesekkel, hogy egész amerikai filmes vállalkozásától kész megválni cége, és bizonyos televíziós érdekeltségeitől is.
A Vivendi eladta a programfejlesztő érdekeltségét
A francia Vivendi Universal SA eladta 89 százalékos Canal Plus Technologies részesedését a Thomson Multimedia (TMM) elektronikai konszernnek 190 millió euróért. Az ügyletet már az elmúlt év szeptemberében bejelentették, de meg kellett várni a versenyhivatal jóváhagyását. A TMM 169 millió eurót már kifizetett.
A Vivendi bővíti részét a Cegetelben
A francia Vivendi Universal kedden bejelentette, hogy British Telecomtól (BT) megveszi 4 milliárd euróért a BT 26 százalékát a francia Cegetel távközlési vállalatban. Az ajánlat ugyanakkora, mint korábban a brit Vodafone-é, de a Vivendinek elővételi joga van.
A Vivendi Hulkban és a Pókemberben bízik
A Vivendi is készül beszállni az egyre ígéretesebb online játékvilágba, ők Hulktól, a Pókembertől és más Marvel Enterprises figuráktól várják a sikert.
A Vivendi eladta újságjait is
A francia Vivendi Universal, a világ második médiacsoportja bejelentette, hogy megállapodott a L'Express és L'expansion című francia hetilapok eladásában a Socpresse kiadónak. Az apróhirdetéseket kiadó Comareg és L'Etudiant című diáklap is a csomagban van, amelynek értéke 300 millió euró.
Cikkgyűjtő
További híreink
Továbbra is Christian Klein az SAP első embere
Az SAP SE bejelentette, hogy három évre, 2028 végéig meghosszabbította Christian Klein vezérigazgatói megbízatását és igazgatótanácsi tagságát. A társaság egyúttal meg is erősítette Klein szerepét, az Igazgatóság elnökévé nevezve őt ki, korábbi szóvivői státusza helyett.
Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció
Komoly szakmai kritériumok alapján választotta ki a világ 250 legjobb EdTech cégét a TIME magazin és a Statista. A hétezer cégből két pillérre – a pénzügyi erősségre és az iparági hatásra – épülő pontrendszer alapján állították össze a listát, amelyen a magyar Xeropan az előkelő 35. helyet szerezte meg, az európai cégek között pedig a 11. lett és egyben az egyetlen magyar vállalat a nemzetközi ranglistában.